A pénz esztétikájáról – a NER után
Sokan beszélnek az új rendszerváltásról – a boldogok, a megfontoltan haladók, a bizakodók, az azonnal szkeptikusak – nem tennék ehhez sokat hozzá, egyszerűen csak jó olvasni, többnyire. Illetve még mindig folyik bennem a feldolgozása annak, ami történt. Egy darabig szerintem ez el is fog tartani még.
De addig is: ezen a stílus dolgon, ezen elidőznék egy kicsit, mert ennek a tanulságai remélhetőleg messzire mutatnak majd. A NER gazdasági elit kommunikációs stílusa sokkalta inkább nyilvánult meg fogyasztási és értékválasztási preferenciákban, semmint szavakban.
Fontos, hogy ez viszont nemcsak a NER lehet.
Túravonalon elhelyezkedő kilátó elé ingatlant építeni, Balaton vizszintjét yachtozásra alkalmassá tenni, közben kivágni a nádasokat, kisajátítani partszakaszokat – ez csak néhány mindabból az otromba kulturálatlanságból, amelyek a NER-sikermellényes vállalkozókat nem tették maradéktalanul népszerűvé.
Fontos viszont most jól figyelni, hogy mi történik, és tudatosítani magunkban, hogy ez nem pusztán NER-esztétika – ez a pénz és egy sajátos értékrend találkozásának esztétikája. Még csak nem is magyar sajátosság, de nekünk itthon kell jól figyelni.
Engem például aggaszt, hogy egy nappal a szinte biztos ellenzéki győzelem előtt előállnak “semleges”, “self-made” gazdasági szereplők, akik szerint “ez a rendszer” (mármint ugye a régi rendszer:) a szólásszabadságot fenyegeti. Balogh Levente hívta fel erre a figyelmet a Partizánon, 2026-ban. Egész ironikus, nem?
De miért nem, mondjuk 2016. októberében, amikor a mostanában sokat emlegetett Antonio Gramscihoz kötött módszertan egyik első lépéseként beszántották a Népszabadságot? “A Mediaworks nevet viselő cég a lap veszteséges működésével indokolta a lépést, a szerkesztőség tagjai azonban már akkor is azt hangoztatták, hogy valójában politikai okok állnak a döntés mögött” – olvasni a Direkt36 2016 novemberi cikkében.
De értem: mindenkire szükség volt egy hete. Mondhattuk, hogy hátha az önbevallása szerint self-made cápa, akinek édesapja csak a Márka és az Olympus semmiségek megalkotója volt, aki, szintén saját szavaival, “karitatív” munkát végez a Cápák c. műsorban, még több embernek kedvet hoz a változáshoz. Még akkor is, ha a műsorban fintorog a műanyag-hulladékot nem termelő, tiszta csapvíztől. Még akkor is, ha nem tudja, hogy egy PET-palackot maximum 1–3 alkalommal lehet újrahasznosítani.
A látszat ellenére, nem kifejezetten Balogh Leventéről akarok írni, nem is a vele együtt nyaraló jó barátról, Wáberer Györgyről. De mégis, az egész beszéde, a tudatlansága megtestesített valamit ebben az interjúban, amit jól ismerhetünk: a NER-ből.
Legyen szemünk észrevenni: a NER-esztétikában sokan magukra találhatnak NER nélkül is. Nem kell hozzá más, mint sok pénz és az önkritika vagy a mások tudomásul vételének teljes hiánya.
Ezért aggasztó nekem a jelenség, amikor ezekre az újonnan eszmélt gazdasági szereplőkre hirtelen elismerő kommentáram zúdul, hogy jajj, de jól látják ők, akiknek “nem a hangyák hordták össze a vagyonát”, meg hát “nem is a szél fújta össze”. A jó öreg kapitalizmus ideológiájának kritikamentes átvétele: amikor azt hisszük, hogy akinek vagyona van, az, mondjuk, okos. Vagy művelt. Vagy a szókincse tíznél több. A helyzet az, hogy mindez nemcsak Mészáros Lőrincre nem igaz – ez a gondolati csomagolás pedig hatalmas csapda lehet a jövő tekintetében.
Egy új, lelkes és gondolkodó társadalomban ne az új gazdasági elit legyen a politikai “karmester”, ahogy szintén Balogh Levente vizionálta magát és a hozzá hasonlókat. Nem. El kell felejteni, hogy kizárólag a gazdasági siker bárkit is méltóvá tesz arra, hogy az ő gondolatait értékesebbeknek vagy megfontolandóbbnak tartsuk másokénál.
A gazdasági siker önmagában semmire nem jogosít, nem szabad, hogy jogosítson, hiszen kizoomolva a magyar kontextusból, és szétnézve a világban, éppen ennek szeretnénk gátat szabni –
hogy gazdasági érdekek a világot 1%-ra és 99%-ra oszthassák
hogy gazdasági érdekek miatt megszűnhessen a hozzáférhető lakhatás lehetősége
hogy gazdasági érdekek miatt városok tiszta ivóvíz nélkül maradjanak
hogy gazdasági érdekek miatt a PET-palackos víz sikkesebb legyen, mint a tiszta csapvíz. És a többi.
Ha ezt a megértést nem tudjuk keresztülvinni társadalmilag, ha nem tudjuk megerősíteni azt a látásmódot, hogy a közjavakhoz és a társadalom jóllétéhez kell a gazdaságot alakítani, nem pedig a gazdasághoz a társadalmat, akkor azért sok jóra ne számítsunk, akkor pénzen továbbra is minden megvehető marad – hiába a NER bukása.