A szorongásunk is jelzi, mi az?

Gondolkodtatok már azon, hogy még a szorongásunk sem kizárólag “emberi”? Pedig intuitíve azt hihetnénk. Egy egzisztencialista azt mondaná, hogy az ember szorongása a mindenkori halálfélelemből fakad. Sartre szerint az egyéni szabadságból is – miszerint önmagamat is szabadságomban áll elpusztítani. Milyen érdekes, hogy erre a maga módján nagyon emberi érzésre mégis erős hatást gyakorol a klímaváltozás egyre húsbavágóbb jelenléte, az élőlények kínlódásának látványa, érzete.

A szorongásunk jelzi, hogy össze vagyunk kötve, hogy vége az illúziónak, miszerint az ember mindenek fölött áll.

DE: itt szeretném a figyelmetekbe ajánlani azt a már-már felelőtlenül optimista megfontolást, hogy talán éppen egy hatalmas és csodálatos nyitás küszöbén állunk, amikor is egy másfajta tudomány elkezd belépni a politikai megfontolások és döntéshozatal terepére.

Most ennek az újfajta tudománynak, tudományos perspektívának – paradigmának – a kulcsszavait szeretném bemutatni nektek. A közeli jövőben ugyanis kicsit behatóbban is szeretnék ezekkel megismerkedni, ami rátok is hatással lehet, hiszen igyekszem majd hűen beszámolni ismerkedésem fázisairól. Reményeim szerint igazán izgalmas lesz.

Tehát:

multispecies → többfajú vagy fajközi
immersive methods → bevonódó kutatási módszerek
attentiveness → érzékeny odafigyelés
more-than-human ethics → több-mint-emberi etika
world-making → világalkotás
co-becoming → együtt-alakulás
responsibility → felelősségvállalás
liveliness → elevenség

Miért fontos annyira ez a lista? (Ugyanitt: ha tudnád bővíteni, dobd be légyszi’ kommentbe!)

Mert ez egyértelműen egy 21. századi, talán sok életet megmentő paradigmaváltásról szól (itt jegyezném meg, hogy szerintem az életmentés nemcsak test, ill. a vegetatív idegrendszer életben vagy biztonságban tartását jelenti).

A megelőző évszázadban – és az azt megelőzőben, meg az azt megelőzőben is – az európai, ill. angolszász tudományosság sokszor az objektivitást, a távolságtartást, külsődleges megfigyelést, a mérhetőséget és az emberi szempont elsődlegességét tekintette alapnak: mintha a természet puszta háttér, erőforrás vagy vizsgálati tárgy lenne, az ember pedig az, aki mindezt megfigyeli, rendszerezi – majd dönt és cselekszik.

Nyilvánvaló, hogy ez a szemlélet egyre kevésbé tartható. Az emberi világ és a természet mesterséges elkülönítése, aktív emberre és passzív természetre bontása egy olyan kor tudományos gondolkodásának terméke, amelyet – szubjektív benyomásaim szerint – rohamtempóban haladunk meg éppen (legyen igazam).

A 21. század kopernikuszi fordulata ez: ismét muszáj rádöbbennünk arra, hogy az ember nem alfa és omega, csak egy lény/faj a sok közül. Ez a rádöbbenés egyébként kifejezetten derűs is lehet – ha leszámítjuk, hogy mindezt legalább részben egy szomorú gyászidőszak váltja ki.

A napokban távozott a világból egy távoli ismerősöm, aki egy helyen így fogalmazott: fontos elfogadni a diagnózist, de a prognózison igenis lehet változtatni. Azt hiszem, hogy a fenti tudományos kulcsszavak egy akár sokkal biztatóbb prognózist is hozhatnak a klímaváltozás diagnózisa mellé. Legyen így!

Végül engedjétek meg, hogy a figyelmetekbe ajánljam Pribéli Levente Több mint emberi blogját, amely érzékeny, személyes és mégis gondolkodásra hívó írásokban keresi, hogyan kapcsolódhatunk újra a természethez egy ökológiai válságokkal terhelt korban.