Startup, startupper, the startuppest

Ráhangolódás Karen Hao The Emipre of AI c. könyvére

Szia! A következő néhány cikk, amit küldeni fogok, egyetlen nagy témakör köré épül majd: AI/AGI. Elolvastam Karen Hao májusban megjelent The Empire of AI c. könyvét, ami egy jó kiindulópont, hogy különféle szempontokat tudjak megragadni a téma kapcsán. Az alábbi cikk egy kis ráhangolódás a Szilícium-völgy startup-miliőjére, mert ahogy Hao könyvén gondolkodom, rájövök: ez egy elég sajátos világ ahhoz, hogy érdemes legyen legalább az alábbi néhány bekezdést megfogalmazni róla.

---

2018 februárjában két főnökömmel és egy kollégámmal San Diegoba látogattam egy tech (pontosabban: growth hacking) konferenciára. A kedvenc “női” emlékem arról az útról az, ahogy a konferencia napjai után kb. féléves jogosítványommal 3 alvó férfit szállítok a kavicssivatagban egy hatalmas GMC-vel Los Angelesből Las Vegasba, ami autóval egy 5-6 órás, meseszép út (akkor még nem volt itthon SUV-divat, így a GMC is nagyobbnak hatott).

Most viszont nem a sivatagról fogok írni, hanem nyári olvasmányomnak, Karen Hao Empire of AI c. könyvének adom meg kicsit az általam anno megismert kontextusát. Mert bár a Cápákat vagy más hasonló műsort sosem láttam, mégis volt némi dolgom a startup-világgal. Ahhoz legalábbis elég, hogy nagyvonalakban stabil benyomásom alakuljon ki róla.

Magáról az említett San Diegó-i konferenciáról három dolog maradt meg erős emlékként:

1. A technológia, amely szöveges produktumát a jelenlévő közönség nem tudta megkülönböztetni Hemingway munkájától.

2. A technológia, amely szöveges leírás alapján képes “fotót” generálni (végre nem kell majd nyomi stockok válogatásával órákat tölteni?).

3. Egy felismerés: ezek az amerikaiak aztán tudnak előadni! Mindenki úgy lakta be a hatalmas színpadot, mint egy született rock sztár, és a legtriviálisabb állításokat is úgy képesek felvezetni, mintha épp a világ egyik legérdekesebb dolgába engednének betekintést. Zavarba ejtő élmény.

Az első két pont az, amit azóta az egész világ “AI”-ként, esetleg ChatGPT-ként ismer. Mindenek előtt viszont a 3. pont az, aminek kapcsán tennék néhány megjegyzést, mielőtt jobban ráfordulok Hao 420 oldalas (+jegyzetek), sok szempontból igen informatív könyvére.

De még mindezek előtt: mi köze a startup-világnak a technológiai szektorhoz?

Startup és tech-szektor

A startupok jelentős része technológia-heavy ötleten nyugszik (mivel a technológia az, ami elvileg a végtelenbe skálázható, azaz irtózatos profit termelhető általa – plusz a tech-szektorban van egy elég nyilvánvaló hype, megváltásvárás is).

Ott van pl. egy applikáció, amelyet egyszer fejleszt le a cég, majd elképesztő könnyedén el lehet juttatni több száz millió ember képernyőjére (csak pénz kérdése, kérdezd pl. a TEMU-t), és ha elég jó a cucc, a “felhasználók” fizetnek majd érte, lehetőleg minél és egyre többen. A skálázás lényege nagyjából ez. Ötlet, üzleti modell, tőke, kivitelezés, próba kis mintán, tőke, skálázás (nagy minta), szüret.

Ez egy nagyon tipikus példa, a legtöbb tech-startup számára persze csak álom marad a több tíz milliós letöltés, nem még az előfizetés vagy vásárlás. A VC – venture capital, azaz kockázati tőke által támogatott startupok közül kevesebb mint 1% válik “unikornissá”, azaz haladja meg az egymilliárd dolláros értékelést. 2025-ben még mindig csak kb. 1200 ilyen cég van (oké, ez nem olyan kicsi szám tizenpár év alatt, de eközben elképesztő mennyiségű startup-ötlet égett el az érdektelenség bugyraiban).

A jó startupper egy nagyon okos sales-es?

Az egyik főnököm, akivel San Diegóba utaztam, egy átlag magyarnál (vagy átlag amerikainál) sokkal jobban kötődött az amerikai startup-világhoz. Ebből kifolyólag jól értette és szemlátomást nagyon szerette (és szereti a mai napig) ezt a tech-világot, amelynek az epicentruma a San Franciscó-i Szilícium-völgy. Sokat mesélt a startup-szemléletről, szóban és írásban; arról, hogy milyen a jó startup-termék és milyen a jó startupper.

Akkor már egy ideje az a trend járta a nagyobb befektetők közt, hogy nem pusztán ötletbe, hanem “emberekbe fektetnek”. Mit jelent ez? Azt, hogy a befektető tudja: a jó ötletet meg is kell valósítani. Az kap tőkét, akiből kinézik a megvalósítás képességét.

Mi ez az egész a “storytellinggel”?

Mivel a befektetők sokszor nem értenek eléggé ahhoz a területhez, amelyről a startup szól, ezért a narratívagyártáson, az ötlet elmesélésének képességén hatalmas hangsúly van – ahogy fentebb említettem, ez az amerikai kultúrának és oktatásnak egyébként is sokkal inkább része.

Egy szép történet arról, hogy a te startup-ötletedre miért van szüksége a világnak és hogyan fogja megváltani azt. EZ a lényeg. Egy remekbeszabott, lehetőleg világmegváltó ötlet és egy lehengerlően meggyőző, okos, karizmatikus személyiség, aki előadja.

A startup-világhoz kapcsolódik pl. az “elevator pitch” műfaja, amikor fél perc alatt fel kell tudnod kelteni a befektető érdeklődését. Ha ennyi idő nem elég, akkor “not interested”. Szintén szilícium-völgyi mondás a “fake it until make it”, azaz mutass többet annál, ami már van, mutass sikert akkor is, ha még csak keresed az odafelé vezető utat.

Mert a startupok világa egy fiatal világ. Rövidnadrágos, rövidujjúpólós vagy épp hawaii-inges, de ami ennél fontosabb: a narratíva, miszerint ha 30 éves korodra nincs legalább egy netto pár millió dolláros exited, akkor nem vagy nagymenő.

Hao a könyvében említi, hogy Sam Altman milyen csalódott volt, amikor 26 évesen csak netto 5 millió dollárért exitelt a Loopt nevű startupjából (Steve Jobs “értéke” ennyi idős korára már 256 millió dollár volt).

Csak egy kis játék a számokkal.

Egy fél mondatos kitérő a világmegváltásról és a startupokról

A technológiai startupok világában többnyire mindenki a zsíros exitre hajt, azaz arra a pontra, amikor egy nagyobb vállalat már elég meggyőzőnek találja a termékét ahhoz, hogy hatalmas összegekért felvásárolja:

1. vagy azért, hogy a saját brandje alatt használja a technológiát, vagy

2. azért, hogy széles körben a technológiai know-how mint lehetőség ne váljon ismertté, ne lehessen termék, ne terjedjen el, ne okozzon versenyt vagy piacvesztést.

Iparági, illetve üzleti érdek diktálja, hogy épp mi a vége egy zseniális technológiának. Például, a Yale egyik kutatója, Florian Ederer foglalkozik a témával. Ő és kutatótársai azt találták, hogy még konzervatív becslések szerint is kb. 5,3–7,4% az ún. “killer acquisitions”, azaz “gyilkos felváráslások” száma. Ezek tehát a verseny ellehetetlenítését szolgálják, az új, ígéretes technológia felvásárlását, ezáltal fejlesztésének megszűntetését jelentik.

Majdnem biztosra vehetjük: ami elég jó, reményteljes és hihető ahhoz, hogy felhívja magára a figyelmet, könnyen áldozatul eshet a nagyvállalatok profitéhségének, még akkor is (vagy épp akkor igazán), ha valamilyen szempontból valóban világmegváltó potenciállal rendelkezik (Edererék egyébként elsősorban épp a gyógyszeripari fejlesztéseket vizsgálták.)

Egy csepp vérből… sosem fogom megérteni, mi volt ebben a nagy ötlet

Elisabeth Holmes esete a startup-világ számos zsákutcájának testet öltése – ragyogóan okos, de még annál is ambíciózusabb ember, aki bár Ivy League egyetemre (Stanford) jár, nem fejezi be, inkább 19 évesen elkezdi saját vállalkozását, nagy ötlete megvalósítását.

Holmes sztorija, nagy ötlete: “több kémcső helyett mindössze egy csepp vérből mindenféle betegség kimutatása”. Ehhez volt egy szívhezszóló családi története is, ami a jelek szerint bevált, de szerintem alapvetően amerikainak kell születni ahhoz, hogy ebben a koncepcióban hatalmas ötletet és piaci rést lásson az ember.

Egy fabatkát sem adtam volna érte, de ez sok startup-ötlettel van így – a legtöbbel, hsiezn ez a lényeg. Holmes ötlete viszont hasított, annak ellenére, hogy bárki, aki értett a vér és a betegségek diagnosztikájának kapcsolatához, megmondta: nem lehetséges.

És ez egy fontos mondat. A startupper körök egyik legkedveltebb sztorija a Holdra szállás, mivel ki is gondolhatta róla bármikor előtte, hogy lehet? Ahogy Kennedy mondta 1962-ben: “nem azért, mert könnyű, hanem azért, mert nehéz”.

Holmes lett az erős szilícium-völgyi nő: fekete garbót húzott – Steve Jobs után szabadon –, megtanulta elmélyíteni a hangját, hogy meggyőzőbb legyen a férfiközpontú tech- és szintén férfiközpontú üzleti világban (a beszédhang elmélyítésének technikáját egyébként állítólag Margaret Thatcher is megtanulta, akinek politikai tanácsadói mondták, ha ilyen nyávogós, magas, női hangon beszél majd, akkor mindegy mit mond, mindenki csak a háziasszonyt látja benne).

Sama – vagyis Sam Altman és az AGI

Ebben a rövid kis kontextusteremtésben csak azt szerettem volna bemutatni, hogy milyen elképesztő hangsúly van a tech-világban a személyen, a karizmán és a narratívaalkotás képességén. Mindenki egy különc zseni guru képét ölti – és néhányan minden bizonnyal valóban azok is. Ez viszont nem morális kategória, ami mégis csak kulcskérdés lesz a könyv elemzésekor.

Ki hogyan tudja eladni magát, az ötletét. Sam Altman aligha nem az eddigi startup-era egyik leghatalmasabb világmegváltó narratíváját dolgozta ki: az AGI (Artificial General Intelligence, azaz a szuperintelligencia) ígéretét nyomja, amihez állítása szerint egyre közelebb kerülünk. Az AGI Sama szerint elhozza a földi Paradicsomot: a rák ellenszerétől a klímakatasztrófa megoldásáig mindent megold majd.

Mi a trükk az egészben, ami körül Hao 420 oldalnyi információátadása is megfodulni látszik? Hogy az AGI “eljövetele” hit kérdése. A legnagyobb fejlesztőzsenik, guruk, félisteni intelligenciával is megosztottak a kérdésben. Ráadásul azok, akik el tudják képzelni, hogy egy emergens tulajdonságként megszületik az AI tudata, azok is elég nagy esélyt adnak annak, hogy a szuperintelligencia az emberre nézve inkább hoz katasztrofális, semmint üdvös következményeket.

Ebbe a csoportba tartozik amúgy Elon Musk is, aki összeveszett Sam Altmannal. Is. Azt nem hiszem, hogy ki lehet találni, hogy Altman szándékai mennyire jók és üdvösek, ahogyan ő állítja, vagy mennyire triviálisan profithajhászok, de az biztos, hogy van egy nagy csomó tény, amelyek mégis csak mutatnak egy irányba.

Cliffhanger.