Ez nem az én témám, csak (északi társadalomban átszocializált emberként és 4-szeres lányos apaként) azon ütköztem meg, hogy miaf.sz van, mintha egy ilyen döntést magyarázni kellene, főleg a többi nőnek, egy láthatatlan, fojtogató társadalmi elvárás-rendszer mentén. Jó reggelt, Magyarország :).
"Mi a bajom egyáltalán, hogy ilyen természetellenesen működöm?
Miért nem bírom felfogni, hogy a gyerek az élet egyetlen értelme?"
Érteni vélem, hogy miért ilyen kérdések születnek válaszul egy ilyen döntésre (ráadásul nem elég, hogy így döntöttél, még hangoztatod is, ez pedig azonnal aktiválja a mindenkori rendszer apologétáinak allergén immunrendszerét) -- ez teljes bizonyossággal jelzi, hogy itt érzékeny, mondhatni beteg pont van, és persze, hogy kell róla beszélni. Ezzel nem állást foglalok, én támogatom azokat, akik szerint a gyerek az élet értelme (lásd angyali üdvözlet és gondolatvilága), de azokat is támogatom, akik szerint nem. Csak azt mondom, hogy az ilyen kérdésfeltevésből még techno-barbár ffiak is tanulni tudnak. :)
Pár évvel ezelőtt - még a covid alatt - jelent meg Rácz Laura Rebecca Tudatosan gyermektelenek című könyve, ami több, hozzád hasonló felnőtt történetét és érveit gyűjti össze. Vannak köztük párok is. A szerző maga igazi szószólója a témának. Az egyik visszatérő kérdés velük kapcsolatban, hogy "trauma" hatására jutottak-e erre a döntésre. Vagy egy másik: melyik a nagyobb önzőség: gyereket vállalni, vagy a gyerektelenséget vállalni?
"melyik a nagyobb önzőség" -- a kérdés posztulálja, hogy itt önzőség van :), ezzel máris torzít, és ítéletet mond. Érdekes jelenség... a tudományban is jelen van ez, hogy azért nem haladunk, mert rossz kérdéseket tettünk fel, mert kérdéssel álcázott maradiság, leragadtság, kognitív torzítás van.
Látszik, hogy költői a felvetés, és hát igen, szerintem is lehet, hogy több van itt (mert önzés ugyan mindig van, de nem mindig rossz mértékben), és érdemes mélyebbre ásni, talán tanulhatunk valamit.
Ez nem az én témám, csak (északi társadalomban átszocializált emberként és 4-szeres lányos apaként) azon ütköztem meg, hogy miaf.sz van, mintha egy ilyen döntést magyarázni kellene, főleg a többi nőnek, egy láthatatlan, fojtogató társadalmi elvárás-rendszer mentén. Jó reggelt, Magyarország :).
"Mi a bajom egyáltalán, hogy ilyen természetellenesen működöm?
Miért nem bírom felfogni, hogy a gyerek az élet egyetlen értelme?"
Érteni vélem, hogy miért ilyen kérdések születnek válaszul egy ilyen döntésre (ráadásul nem elég, hogy így döntöttél, még hangoztatod is, ez pedig azonnal aktiválja a mindenkori rendszer apologétáinak allergén immunrendszerét) -- ez teljes bizonyossággal jelzi, hogy itt érzékeny, mondhatni beteg pont van, és persze, hogy kell róla beszélni. Ezzel nem állást foglalok, én támogatom azokat, akik szerint a gyerek az élet értelme (lásd angyali üdvözlet és gondolatvilága), de azokat is támogatom, akik szerint nem. Csak azt mondom, hogy az ilyen kérdésfeltevésből még techno-barbár ffiak is tanulni tudnak. :)
Szia Niki!
Pár évvel ezelőtt - még a covid alatt - jelent meg Rácz Laura Rebecca Tudatosan gyermektelenek című könyve, ami több, hozzád hasonló felnőtt történetét és érveit gyűjti össze. Vannak köztük párok is. A szerző maga igazi szószólója a témának. Az egyik visszatérő kérdés velük kapcsolatban, hogy "trauma" hatására jutottak-e erre a döntésre. Vagy egy másik: melyik a nagyobb önzőség: gyereket vállalni, vagy a gyerektelenséget vállalni?
"melyik a nagyobb önzőség" -- a kérdés posztulálja, hogy itt önzőség van :), ezzel máris torzít, és ítéletet mond. Érdekes jelenség... a tudományban is jelen van ez, hogy azért nem haladunk, mert rossz kérdéseket tettünk fel, mert kérdéssel álcázott maradiság, leragadtság, kognitív torzítás van.
Látszik, hogy költői a felvetés, és hát igen, szerintem is lehet, hogy több van itt (mert önzés ugyan mindig van, de nem mindig rossz mértékben), és érdemes mélyebbre ásni, talán tanulhatunk valamit.