Hol van a "tudáshoz való hozzáférés", a nagy ígéret?
Ma nem erről akartam írni, de ez lett belőle.
Szellemi tulajdont lopni bűncselekmény. A torrent oldalakra felkerült, jogvédett tartalmakhoz való ingyenes hozzáférés lopás – bűncselekmény. Nem kevés kampánypénzbe került ezt megérttetni emberekkel – és jogilag, illetve méltányossági szempontból mindig is vitatott tétel volt egyébként. A közelmúltban viszont még inkább az lett: úgy tűnik, hogy neked és nekem még mindig tiltott gyümölcs a LibGen meg az Anna’s Archive könyvtorrent oldalai, de az LLM-ek ugye nyugodtan lophatnak bármit, bárhonnan – “training data”. Ez lenne a tudáshoz való hozzáférés?
Amikor felvettek a CEU-ra (2012), akkor az első döbbenetet a könyvtár tartalma fölött éreztem (na jó, ez nem pont akkor volt, amikor fölvettek, mert előtte már speciális kutatói engedéllyel látogathattam a könyvtárat, de az még kicsit más volt). Frissen megjelent, ropogós tanulmánykötetek és monográfiák tömkelege, a legnívósabb akadémiai és egyetemi kiadóktól. Valahányszor elkezdtem keresni egy címet az adatbázis által megjelölt polcon, hatalmas FoMO-m lett: láttam egymás mellett sorakozni a releváns címekkel ellátott, érdekes megközelítéseket ígérő könyvgerinceket.
Nem ritka, hogy ezek a könyvek darabonként több száz amerikai dollárba kerülnek. Egyetlen könyv, 50–80 ezer forint.
Amíg van egy könyvtár, amelyik ezt megengedheti magának, addig nem olyan hatalmas a probléma, hiszen hozzá tud férni a kutató, hallgató. Ha viszont a könyvtárnak sincs pénze, akkor mindenki kénytelen 40-50 éves szakirodalmakat vagy méginkább elsődleges forrásokat, a “klasszikusokat” használni. Szóval esély sem volt igazából, hogy a kurrens társadalomtudományi állapotokba rendes betekintést nyerhess, ahhoz hozzászólhass, hiszen itt nem egy, hanem sok könyvbe kellene belenézned, amelyek darabja sem olcsó.
Az ELTE-n töltött években egyes szakdolgozatok írói – pl. én is – tanári kérvényekkel érkeztek a CEU könyvtárba, hogy a szegény közép-kelet-európai egyetemek hallgatói is hozzáférést nyerhessenek a csodálatos, méregdrága gyűjteményhez – meg persze a korlátlan Jstor és sok más fizetős folyóirat-adatbázishoz, amelyekre akkor a magyar egyetemi könyvtáraknak szintén nem futotta.
Volt egy tárgyam, a Médiajog 2. Itt találkoztam először a “tudáshoz való hozzáférés” kutatási területével és fogalmával. Ezen a területen az internet, a digitalizáció kulcs szerepet játszott/ játszhatott volna. Az internet hőskorában a nagy ígéret éppen a decentralizáltság és a demokratizálódó tudáshoz való hozzáférés volt. Sajnos ezt megette reggelire a világ folyása – a ráépülő cégek és idővel gigacégek profittörekvése – meg persze azok a folyamatok, amelyek a tudás régi intézményeit is bekebelezték, és nem jelentősebb, hanem jelentéktelenebb irányokba forgatták el a működésüket.
Se nem decentralizált, se nem demokratikus
A nagy egyetemi, akadémiai kiadók kötetei (Routledge, Columbia University Press, Oxford University Press stb.) a mai napig méregdrágák, a hozzáférés pedig végtelenül korlátozott. Hacsak, ugye, nem vagy hajlandó lopni – torrentezni. Na most: egy LLM nem fog neked tippeket adni aktuális torrent oldalakhoz, mondva, hogy ez lopás lenne a részedről, tehát az ő szabályzata tiltja, hogy segítsen.
És akkor vessük ezt össze azzal, hogy 2025 februárjában egy kaliforniai bíróságon folyó perben belső e-maileket hoztak nyilvánosságra, amelyek szerint a Meta szerzői jogvédett műveken tanította AI-modelljeit (jajj, de meglepő!). Az e-mailek tanúsága szerint a Meta több mint 81 terabájt adatot töltött le az Anna's Archive torrentjein keresztül, a korábban a LibGenből letöltött adatok mellett. A perben a felperesek azt állították, hogy Mark Zuckerberg vezérigazgató személyesen engedélyezte az árnyékkönyvtárak használatát. (Ne legyenek szerintem illúzióink azzal kapcsolatban, hogy ezt a lépést nem csak a Meta húzta).
A vállalat egyébként azzal érvelt, hogy a szerzői jogvédett adatok AI-betanításhoz való felhasználása méltányos használatnak (fair use) minősül.
Érdekes. Szóval a dollárbilliárdos vállalatoknak szerzői joggal védett szellemi terméket lopni, majd azt a saját feketedoboz-algoritmusuk szerint a számomra és több milliárd ember számára előértelmezni, illetve pénzért tovább adni, az “fair use”. Ezzel szemben nekem, a saját emberi agyamnak az elsődleges forráshoz, azaz az emberi szellem termékéhez közvetlenül hozzáférni, az már visszaélés, illetve lopás. Hát, így történt, hogy ma nem olvashatjátok azt, amiről eredetileg szerettem volna írni, csak azt, hogy miért várat magára a téma.
Korábbi cikk a témában
