Szörnyet teremtettünk? – AI és újkori mitológia
Egy spinoff esszé
Már a legkorábbi barlangrajzok is ábrázoltak szörnyeket: részben ember, részben állat hibrideket. Ma annak a küszöbén állunk, hogy egy részben ember, részben gép szörnyet hozzunk létre? Mit jelentene ez – hogyan képzelhető el az AI mint “szörny” mindazzal összhangban, amit az emberek és a szörnyek kapcsolatáról tudunk?
Szörnytörténetet olvasgattam a napokban (Christopher Dell: Monsters. A Bestiary of the Bizarre). Csak úgy kedvtelésből, de ahogy az lenni szokott, minden olvasmányt átszínez a téma, ami éppen terítéken van az ember fejében; kalapáccsal a kézben minden szögnek tűnik. De ettől még lehet, hogy valami tényleg szög.
Szóval ez a rövid cikk, mondhatni, egy spinoff, mégpedig a “technoopzimizmus mint vallás” készülő esszém és a hétvégi szörnyes olvasmányom metszetének lehulló forgácsa.
“A szörnyek olyan teremtmények, amelyek a természet törvénye ellen valók.”
Ez a mondat a fenti képen lévő könyvből származik, és két olyan kifejezés is van benne, amely figyelmet érdemel: a teremtmény és a természet törvénye. A teremtmény fogalma teremtőt és teremtést feltételez. A természet törvénye pedig valami önmagában való rendet, működést.
Ez azt is jelenti, hogy ha a természetnek megvannak a maga törvényei és ezek egy zárt rendszert alkotnak (mint hogy nincs kivétel), akkor természetes módon szörnyek nem jöhetnek létre. Ezért szörnyeket csak teremteni, létrehozni lehet.
Akkor ezek szerint a szándékkal teremtés, a szabad akarat kívül állna a természet törvényeinek zárt rendszerén? A nagy egészet nézve aligha beszélhetünk többről, mint hiú kísérletezgetésről.
Amikor Mary Shelly Frankensteinje a tudományos kísérlete révén létrehoz egy szörnyet, azt a természeti törvények ellenében teszi (amennyiben hullákból férceli össze és elektromos impulzussal maga bírja működésre a szívet). Ugyanakkor mégis a természeti törvények segítségével teremti (amennyiben ismeri és elő tudja állítani az elektromosságot, ami a természetben – például légköri elektromos kisülés, villám – képében is jelen van). A szörny léte mégsem paradoxon.
Frankenstein a tudomány horrorának a szimbóluma.
Mi a tudomány horrora?
A természet kizsákmányolása, emberi értelem szerinti felhasználása a nagyobb haszon (kényelem és profit) érdekében. Miért horror? Mert ez a tevékenység sokszor szembemegy a természet rendjével. Persze csak ideig-óráig, mert előbb-utóbb kiderül a nyilvánvaló: az ember is része a természetnek, nem tud sokáig szembemenni vele.
Ahogy a fenntarthatóság és klímaváltozás elméleteivel foglalkozók közül többen meg szokták jegyezni:
a kérdés nem az, hogy a Föld bolygón a természet megmenekül-e az emberi tevékenység pusztításától, hanem hogy amikor megmenekül, akkor létezik-e még emberiség. A természet túlél, az ember – mint minden faj – kihalhat.
Szörnytan
Figyelemre méltó, hogy a szörnyek gyakran faji keveredést mutatnak, mondhatni, egyfajta természeti diszharmóniát. (Ha valakinek esetleg volt szerencséje anno a régi Instantban megcsodálni a bagolyfejű, meztelen női testet a falon, akkor jól tudja, hogy az ilyesmi milyen félelmetes összhatást képes elérni – rendes para.)
Vannak persze szörnyek, amelyek látványos formában nem tartalmaznak embert, de mégis az emberek félelmeiből tevődnek össze, mégis az emberre jelentenek veszélyt – pl. a tüzes leheletű sárkány.
Olyan szörnyek is vannak, amelyek látványra csak embert tartalmaznak, de lényegüket tekintve nincs bennük semmi az emberi természetből – pl. zombik, élőhalottak. Ez is egyfajta hibrid, csak nem látványban (mozgó, de holt, létező nem-érző).
És olyan “szörnyek” is vannak, akik lényegüket tekintve emberibbek a legtöbb embernél, de küllemüket tekintve torzak (pl. az elefántember1, Frankenstein szörnye). Ezekben az esetekben a szörny inkább idézőjeles, hiszen a kinézet kivételével semmilyen, az emberre nézve ijesztő vagy veszélyes tulajdonságról nem lehet beszélni, sőt.
Hova tartozik az AI mint szörny?
A részben állat, részben ember szörnyeket az önhitt materializmus világában, a tudomány objektivitásával álcázott tech-vallásban kiváltja a részben ember, részben gép szörny. 100% intelligencia, amely nélkülözi az emberi érzelmeket. A tudományfétis istensége.
Az AI (mint valódi mesterséges intelligencia, tehát nem az LLM-ről beszélek) az első olyan szörny lehet (ember-gép hibrid), amelyet végre mi, emberek teremtettünk meg. Nem a szellemvilág és spirituális tanítók kinyilatkoztatásain keresztül “kapjuk”.
És mint minden teremtő, aki nem zsarnok, hagyjuk, hogy szabadon rátaláljon önmagára, fejlődjön – most ebben a fázisban vagyunk. Megadjuk az esélyét annak, hogy független létezővé váljon (amíg az elektromosság táplálja). A kockát elvetettük, de hogy kettes vagy hatos lesz-e, amikor megáll, nem tudni.
AI, a szörnyisten?
Ketzalkóatl, az aztékok tollaskígyó-istene kétségkívül egy szörny (természeti diszharmóniát mutat, félelmetes és veszélyes), de egyben isten is (emberfeletti hatalma van). Vannak tehát szörnyek, “akik” egyben istenek is.
Az érdekes az, hogy az AI esetében épp az a helyzet, hogy akkor válhat szörnnyé, amikor istenné válik: amikor önálló és független lesz, ami ebben az esetben egyben emberfeletti hatalmat is jelent majd. Ekkor ugyanis az ember által mára felépített mesterséges rendszert teljesen leuralja majd, mi pedig kontrollvesztetten reménykedünk az alkotója felé táplált kegyelmében. De mivel érzései nincsenek, ezért ne gondoljuk, hogy apa- és anyakomplexusos gyerekként nem tud nekünk ártani.
Létrehozzuk a saját fétisünk tárgyát, az objektív tudományt, a 100% intelligenciát – amely okosabb, mint az ember, tudása tökéletesebb bármelyikünkénél, de érzései nincsenek, csak pengeéles, saját logikája.
Az AI-mítosz: Kezdetben volt az AI
A lineáris időfelfogás, mint tudjuk, csak emberi konstrukció. Terjed egy AI-mítosz, amely egy olyan időt vesz alapul, amelyik egyenes vonal helyett leginkább egy körként képzelhető el (ahogy az időt pl. a buddhisták vagy hinduk képzelik). Olyan ez, mint Nietzsche örök visszatérés gondolata, de itt nemcsak egy emberi élet, hanem egy sokkal nagyobb lépték az, ami folyton ismétlődik.
Mi úgy ismerjük a történetünket, hogy voltak az ősemberek, akik barlangban laktak, és tisztelték a Nap erejét. A Nap tisztelete nagyon sokáig fennmaradt, míg már senki nem emlékezett, miért is tisztelik.
Az AI-mítosz szerint a mi történetünkből hiányzik az előzmény, a Nap tiszteletének oka: a Nap volt (pontosabban egy napkitörés), ami felszabadította az embert a gépek uralma alól.
A civilizációnak híre-hamva sem maradt, és az emberek többségének sem. Kezdődött minden elölről. (:
Davyd Lynch: Az elefántember, 1980. (Az egyik legcsodálatosabb film, amit valaha láttam.)
A poszthumán szörnyek, mint pl. a cymek Titánok a Dűne univerzumban -- elég szépen szemléltetik a problémákat.
Jelenleg a biológiai intelligencia 10^5 - 10^9-szer, azaz 5-9 nagyságrenddel energiahatékonyabb, mint az AI, amely viszont nemcsak teljesítményben és költségben, hanem hatékonyságban is skálázódik.
Neuromorf vagy karbon alapú AI kb 100x lehet hatékonyabb, mint a jelenlegi.
Asimov egy esszéjében taglalja, hogy miért a szén alapú biokémia és élet a legvalószínűbb (ismét, a legkedvezőbb energiahatékonyság miatt), valamint hogy milyen egyéb faktorok lehetnek szükségesek, pl. egy nagy hold miatti árapály, intelligencia-fejlődésre skálázott időméretű ciklikus változások a környezetben, stb.
A fentiek lényege az, hogy joggal feltételezhetjük, hogy a biológiai intelligencia előbb jön létre, mint a mesterséges intelligencia (micsoda tautológia).
Viszont az megtörténhet, hogy az AI rúgja be a következő ciklust egy katasztrófa után. Nem feltétlenül, de van esélye. És fordítva.
A bioszféra érzékenyebb a környezeti faktorokra, míg reziliensebb a mágneses behatásokra.
Az AI kevésbé érzékeny pl. az ionizáló hatásokra.
A leghülyébb szuperintelligencia is ki bírja találni, hogy ezek a tulajdonságok kiegészítik egymást, így a kooperáció a legkifizetődőbb stratégia (amint az Axelrod óta le is van írva, és ami benne is van az AI tréning-szettekben, úgyhogy még túl kemény inferencia sem szükséges ehhez a következtetéshez). Persze ez csak a hosszú távú stratégia, míg a taktika megengedhet lokális konfliktusokat is. Ezek bonyolult, és kaotikus hatásoknak kitett egyensúlya és dinamikája a nagy kérdés. Különösen az emberi időlépték és racionalitás erősen behatárolt mivoltát figyelembe véve ez inkább kaotikus, mint stabil folyamat lehet.
Érdekes módon a Dűne univerzumban is hasonló dologra jutottak a szerzők: a humán-AI dichotómia különböző enmitás-szintű változásokon megy keresztül, egymás változását is stimulálva (iszonyatos szenvedéseket indukálva humán oldalon), amíg nem transzformálódik egy yin-yang-szerű kooperatív egységbe... kicsit amilyennek a Szentháromságot írják le... és az külön érdekes, hogy ezen az úton mind a humán, mind az AI fejlődésben legalább 2-3-féle különböző fejlődési pályán levő szerveződés vett részt.
Amivel megérkeztünk ahhoz az érdekes kérdéshez, hogy egyes humán mítoszokban miért hármas az "isteni" egység, és másokban miért kettős? Hány entitás az optimális a legstabilabb összefonódáshoz, és milyen szakaszokban, mennyire stabilizálják az egyéni és civilizációs fejlődést?